szeptember 28.,
2018
Dalpremierek: Dance With Me & Ordinary Day
Hozzáadta: / Vélemémy?

A tegnapi nap folyamán, késő este, nálunk pedig ma korán reggel két új dal is megjelent Hailee-től nagy örömünkre. Először is egy kicsit előbb debütált a Dance With Me, amely eredetileg Nile Rodgers és CHIC dala, az ő albumjukon, az It’s About Time-on jelent meg a dal. A dal maga 3 és fél perces és mivel Rodgers és CHIC zenészek, végig Hailee énekel benne – csodálatosan. A kisfilmről egyelőre semmit nem tudni, még azt sem tudjuk, kedvencünk benne lesz-e. Ám a dalt nagyon megéri meghallgatni a Spotify-on, mert fantasztikus lett szerintem!

Emellett megerősítette kedvencünk Instagram sztorijában, hogy tényleg közre fog működni Logic új albumának, a YSIV-nak az egyik dalán, az Ordinary Dayen. Ez is ugyanúgy ma hajnalban debütált a Spotify-on hazánkban. Sajnos itt már jóval kevesebb rész jutott Haileenek, mivel maga a dal is fél perccel rövidebb, 3 perc 8 másodperces. De ettől függetlenül én ezt a dalt is imádom, kedvencünk csodás benne és jól kiegészül Logic hangjával. Hallgassátok meg ti is mindkét dalt és írjátok meg a véleményeteket a chatben!

szeptember 25.,
2018
Pillanatképek az új Bumblebee előzetesből
Hozzáadta: / Vélemémy?

A tegnapi nap folyamán jelent meg hivatalosan a Bumblebee (Űrdongó) második hivatalos előzetese, amely egész hosszú, 2 és fél perces lett. A videót most még egyszer nem teszem közzé, mivel az előző bejegyzésben megnézhetitek és az oldalsávba is rögzítettem.

Ma elhoztam nektek az új videó összes pillanatképét, melyeken Charlie Watsont és az Űrdongót láthatjuk. A HD minőségű pillanatképekért hatalmas köszönetem a tvdto.com-ról ismert Dreának, aki nagyon gyorsan elkészítette az oldalra a képeket. 386 képet tudtok megnézni.

00385.jpg 00307.jpg 00069.jpg 00232.jpg

szeptember 24.,
2018
Megérkezett a Bumblebee új előzetese!
Hozzáadta: / Vélemémy?

A mai nap folyamán ahogy az meg volt ígérve, meg is érkezett Hailee nemsokára debütáló filmjének, a Bumblebee-nek, vagyis az Űrdongónak az előzetese. Azt tudni illik, hogy a film a Transformers-filmek sorát erősíti és egy spin-off film, amely 1987-ben játszódik, még a legelső Transformers-film előtt, egy roncstelepen. Hailee ebben a filmben Charlie Watsont alakítja, aki rövidesen összebarátkozik Űrdongóval.

Nézzétek meg az új, majdnem 2 és fél perces előzetest, szerintem nagyon jó lett. Egyébként a legnagyobb videomegosztón is #1 trend lett! Írjátok meg a véleményeteket a chatben!

szeptember 24.,
2018
Újabb együttműködés jön pénteken?
Hozzáadta: / Vélemémy?

Már korábban írtam arról, hogy szeptember 28-án debütál Nile Rodgers új albuma, amely egyik számában, a Dance With Me-ben kedvencünk is közreműködött. A dalra egyébként csupán négy napot kell várnunk! A mostani pletykák szerint pedig aznap egy újabb Hailee-dal fog napvilágot látni: közzétételre került a Logic YSIV nevezetű albumának tracklistje. A hírek szerint kedvencünk közre fog működni a 8., Ordinary Day nevezetű dalban. Én nagyon remélem, hogy igaz a hír és két dalát is hallhatjuk egy nap!

További hír pedig, hogy Hailee bejelentette, részt fog venni egy Privé Revaux által, Párizsban megrendezésre kerülő eseményen, egy oldalon pedig láttam, hogy ezt csütörtökön, szeptember 27-én is megtarthatják. Reméljük, végre lesz új megjelenése is.