október 02.,
2018
Új Pókember: Irány a Pókverzum előzetes
Hozzáadta: / Vélemémy?

A mai nap folyamán egy újabb Hailee-filmhez érkezett új előzetes, ez pedig nem más, mint a Pókember: Irány a Pókverzum. Ebben a filmben kedvencünk ugyan nem tűnik fel a képernyőkön, de akik angol nyelven nézik, hallhatják a hangját, mivel Spider-Gwent szinkronizálja. Nézzétek meg az új előzetest!

Továbbá kedvencünket jelölték az MTV Europe Music Awards-on, a Best Pop kategóriában, amihez gratulálok neki! Szavazni itt tudtok: http://www.mtvema.com/vote

július 23.,
2018
A San Diego Comic Con Internationalen – összefoglaló
Hozzáadta: / Vélemémy?

Jó reggelt!

Először is szeretnénk elnézést kérni, amiért több napot késtünk ezzel a cikkel, de tegnap nem volt internetkapcsolat, tegnapelőtt pedig nem nagyon voltam gépközelben, de végre itt vagyok az összefoglalóval. Hailee július 20-án nem fellépni ment a Voicenotes turnén, hanem a filmes karrierjét figyelembe véve a nyár egyik legnagyobb eseményére, a San Diego Comic Con International második napjára látogatott el, melyet a nevéből adódóan San Diegoban rendeztek meg. Már hajnali fél kettő körül látták őt megérkezni a Hilton Bayfrontba, azonban aktuális filmjének, a Bumblebee-nek, vagyis az Űrdongónak a photocalljára csak 20 perccel később érkezett meg, ekkor leleplezte az esten viselt ruháját: egy gyönyörű, de nem túl feltűnő Prada ruhát választott a jövő évi kollekcióból, amely egy szürke, arany flitteres blézerből és egy ilyen nadrágból állt, alatta fehér pólóval. Haja laza hullámokba lett megcsinálva, ajkára pedig nude rúzs került. Szerintem csodálatos volt! Összesen 90 képet tudtok megnézni a galériában, kitűnő minőségben és méretben. Természetesen több hírportál faggatta kedvencünket mindenféle dologgal kapcsolatban, melyeket közzé is tettek a legnépszerűbb videomegosztóra.

tigu_picturepub_010~1.jpg tigu_picturepub_002~3.jpg 76179772_hailee-2.jpg hailee-03.jpg

Szeretnénk nektek elhozni egy külön cikkben mindent, ami elhangzott az interjúk során, hiszen többek között volt szó a Bumblebee-ről, Hailee karrierjéről, magánéletéről és még több más dologról. Miután véget ért a fotózkodás és az interjúkészítés, hajnali 2 után pár perccel az összes Űrdongóból jelen lévő cast-tag – Hailee, John Cena, Jorge Lendeborg Jr. és Travis Knight – a Hall H-be vonult, hogy részt vegyen Paramount Pictures panelen, ami ugyan nem volt túl hosszú, alig több 39 percnél, de fontos információk voltak itt is. Az elején még csak Travis, a rendező tűnt fel, de a videóban 9:50 percnél már Hailee is megjelent. Sajnos nem érkezett meg a várva-várt második előzetes, csak egy SDCC still képet kaptunk, amin nincs rajta Charlie Watson (Hailee karakteere), képekből pedig 33 darabot kaptunk, melyeket mind megnézhettek. A teljes panel videója is felkerült HD minőségben, erről is tervezünk elhozni mindent magyarul egy külön cikkben. Látszott milyen jó, összetartó a csapat.

   

Ezután kedvencünk egy másik ruhába öltözött, *ismeretlen tervező* piros alapon fekete párducmintásban villogott és a sminkjén is változtattak A következő “állomás” az Entertainment Weekly fotóstúdiója volt, ahol készített róla egy egyéni és egy a casttal közös képet a fotós, mindkettőn csodásan néz ki. Az MTV és a Rotten Tomatoes csinált egy-egy sajtóinterjút ezután, a videókat alább nézhetitek meg.

   

Amikor ez véget ért, az autogramosztásra rohant Hailee, John Cena, Jorge Lendeborg Jr. és a rendező Travis Knight, ahol most nem a rajongók vittek képeket aláírni, hanem fanposztereket láttak el autogrammal a színészek. Kedvencünkön lehetett látni, hogy végig jól érezte magát, meg sem állt a mosolygással.

   

Ezután visszaöltözött Prada ruhájába, mivel nem csak a Bumblebee-t promotálták a Comic Con-on: meglepetésnek tartogatták és senki nem számított rá, de a Spider-Man: Into the Spider-Verse, vagyis a Pókember – Irány a Pókverzum! is kapott panelt a SDCC-on. Hailee a panelben Shameik Moore, Jake M. Johnson, Chris Miller és Phil Lord, vagyis az animáció szinkronhangjai mellett szerepelt. Ahogy az Űrdongó, úgy a Pókember esetében is igyekszünk lefordítani a fontosabb információkat, kis türelmet kérünk. Addig is megnézhettek 23 képet a galériában és egy 18 perces panel videót alább!

   

Végül, de nem utolsó sorban pedig a Pókember – Irány a Pókverzum press line-ba látogatott, ahol megtartották a photocallt. Bár nem jött sok kép, csupán 3 darab, azok csodásak, úgyhogy megéri megnézni mindent a San Diego Comic Con International 2018-al kapcsolatosan!

   

június 09.,
2018
Szinkronhang lesz, próbák
Hozzáadta: / Vélemémy?

Nemrég érkezett meg a hivatalos előzetes az új Pókember animációs filmhez, a Spider-Man: Into the Spider-Verse-hez, avagy a Pókember – Irány a Pókverzumhoz. Eddig még nem sok információ volt a szereplőgárdáról, vagyis inkább a szinkronhangokról, de a napokban végre kiderült, ki szinkronizálja Gwen Stacyt, avagy Spider-Gwent: kedvencünk szólaltatja majd meg a karaktert! Az animációs film december 20-án érkezik a magyar mozikba, Hailee-nek már két filmje is Karácsony körül jön majd, szóval megéri várni! Az előzetesből megérkezett a magyar változat is, de szerintem itt nekünk az angol nyelvű a lényeg!

Hailee június 7-én írta ki Twitterjére nagy betűkkel, hogy PRÓBÁK #WitnessTheTour, vagyis már elkezdődtek a Katy Perryvel közös turnéra való próbák. 5 órája ezt képekkel is bizonyították, már nagyban megy a koreográfia és az ének próbája is. Ha esetleg a korábbi posztokban még nem láttátok volna az állomásokat:

Június 14. – London The O2, UK
Június 15. – London The O2, UK
Június 18. – Birmingham Barclaycard Arena, UK
Június 21. – Liverpool Echo Arena, UK
Június 22. – Manchester Arena, UK
Június 24. – Glasgow The SSE Hydro, UK
Június 25. – Newcastle Metro Radio Arena, UK
Június 28. – Barcelona Passeig Olímpic, Spanyolország
Június 30. – Rock in Rio Lisszabon

  DfOZR84XcAANTq2.jpg DfOZR8uXkAE8r1b.jpg